2010. február 1-jétől az Aquacity életében új fejezet kezdődött. A vízicsúszda- és élménypark felébredni látszik évek óta tartó csipkerózsika álmából.
Az elmúlt év végén a korábbi üzemeltető Thermalplus Kft. felmondta a tulajdonos ZMJV Önkormányzattal 2003-ban kötött haszonbérleti szerződését.
A város a 2002-ben még Zalaegerszegi Aquapark néven jegyzett létesítmény működtetésében már bizonyított, 100%-osan önkormányzati tulajdonban lévő Strand Kft-t bízta meg az üzemeltetői feladatok ellátásával.
Feladat pedig akad(t) bőségesen. Szinte nincs olyan négyzetcentimétere a parknak, amely a korábbi évek nem megfelelő, vagy éppen elmaradt karbantartásai miatt ne szorult volna felújításra, csinosításra és kel most új életre.
II. Paradigmaváltás- megújulás
Az Önkormányzatnak és a Strand Kft. ügyvezetésének munkájával számos felújítás valósult meg az elmúlt hónapokban.
Az új vezetés célja, hogy hosszú távon is jól működő, minőségi szolgáltatásokat nyújtó, versenyképes létesítménnyé tegye ismét az Aquacity-t.
Ennek jegyében az alábbi legfontosabb felújításokról számolhatunk be:
A szabálytalan alakú 1500 m² vízfelületű strand medence új, esztétikus, és egyben praktikus fólia borítást kapott, a június 12-i nyitásig befejeződik az összes medence festése.
Folyamatban van a hullámkeltő berendezés rekonstrukciója is, valamint
A 4 m mély ugró medence hidraulikájának javítása
A park területén kihelyezett napozóágyak száma ez évtől 180 db-ra bővül és két féle minőségben kínáljuk.
A legkedveltebb, Őrült folyó- nevű óriáscsúszdához új, jó minőségű lecsúszógumik kerültek megvásárlásra, melyek alkalmasak a „Lassú folyó” nevű medencében való használatra is.
A megújulás jegyében és a vendégek elégedettségének növelése érdekében
10 db új árnyékoló pergola kerül telepítésre, melyek alatt egyenként 8-9 napozóágy is elfér.
A kisgyermekes szülők álma is valóra válik ez évben, játszótér is kialakításra kerül.
Tervezzük egy látványos újdonság a „Vízi Gömböc” bevezetését is, mely a vízen járás élményét nyújtja a kipróbálóknak.
III. Új irány a kommunikációban - programok, árak
A technikai megújuláson túl a marketing irányvonalaiban is jelentős változás ment végbe. A hosszú távú, stratégiai gondolkodás jegyében került elkészítésre a 2010-es marketing terv is.
A fentiekben már említett irány itt is érvényre jut, a fő célkitűzés, hogy az Aquacity-nek minél több, elégedett és ez által visszatérő vendége legyen. Ennek tükrében került kialakításra az árstruktúra és a kommunikációs eszköztár.
Az Aquacity elsődleges célcsoportja a 18-35 év közötti, élményeket, aktív kikapcsolódást igénylő diákság, fiatalság, fiatal család. Földrajzilag elsősorban Zalaegerszegre és környékére, kissé tágabban a Nyugat-Dunántúlra valamint a Balaton nyugati részére koncentrál a marketing kommunikáció.
Mivel ez a célcsoport információinak nagy részét a világhálóról szerzi, egy a napokban induló dinamikus, fiatalos honlappal várjuk őket (www.aquacity.hu). A weblap célja, hogy ne csak az Aquacity-re hívja fel a figyelmet, hanem a város és környékének lehetőségeit, értékeit is bemutassa.
Az említett réteg eléréséhez a nyárhoz elengedhetetlen programokon keresztül vezet az út. Így igyekszünk minél többet nyújtani az ide látogatóknak. Innen ered szlogenünk is. Célunk, hogy vendégeink egy tartalmas napot tölthessenek nálunk, igazi élményként éljék meg az itt tartózkodást.
szeretemegerszeget.hu
Hozzászólások (0)
Szóljon hozzá Ön is!
| Következő > |
|---|














Copyright 2008 Zalanews. Készítette a