Zalanews

Csütörtök
2010-09-09
Home Sport Kosárlabda A sírból hozta vissza a meccset a ZTE

A sírból hozta vissza a meccset a ZTE

Nyomtatás

A sírból hozta vissza a meccset a ZTEA női döntőben a Pécs kisöpörte a Sopront, most a ZTE valami hasonlóra készült. Annyi hasonlóság mindenképp akadt még a két mérkőzés között, hogy az impozáns MKB Aréna korántsem telt meg, meglepően kevesen voltak a hazai szurkolók. Annál többen a zalaegerszegiek, akik az illemhelytől elzárt szektort zsúfolásig megtöltötték.

A hazaiak nekiestek a ZTE-nek, két perc elteltével 7-3-ra vezetett az SKC, ám a ZTE rendezte a sorait, s a negyed közepén máris 7-12 állt az eredményjelzőn. A hazaiaknál a Szabó-Molnár kettős tartotta a lelket, mindkét honi kosaras jó teljesítményt nyújtott. Mindhiába, ugyanis a remek dobóteljesítményt nyújtó zalaiak szinte minden akciójukat kosárral fejezték be, Trepák két távolija is sikeres volt, Hinnant remek karmesternek bizonyult, és Knight-ot is egész szépen sikerült semlegesíteni.

A második negyedet nagyon rosszul kezdte a ZTE, négy és fél percen át nem sikerült a soproniak kosarába találni. A hazaiak Keresztes révén egyenlítettek, s azért nem léptek el jobban, mert a hazaiak több tiszta távoli helyzetet is kihagytak. Végül 4 pontos hazai előnnyel fordultak a csapatok (39-35).

A szünet után feltámadt az addig nagyon csendben lévő Brooks, két távoli találatával lendületet adott csapatának. A ZTE-nél ekkor életmentőként hatott Gáspár két triplája. A negyed hajrájában Richardson betörései adnak lendüetet az SKC-nak, majd a játékvezetők: a Valovics vezette trió végig hihetetlenül indiszponáltan fújt. Egy gyűrűn hosszú másodpercekig megálló labdát Timberlake elüt onnan, majd feldobás helyett a szürkék megadják a kosarat és egy büntető is jöhet. Trepák szabálytalannak ítélt mozdulata után a reklamáló Völgyi Péternek adott technikaiból szerzett pontokkal tetemes előnnyel várhatta a záró szakaszt a Sopron (67-53).

Az utolsó játékrészben kicsit közelebb jön a ZTE, de Brooks harmadik távolijával elúszni látszik a hajó (32. perc: 70-58). Ekkor azonban feltámadtak a kék-fehérek: összeállt a védekezés, és eladott labdákba hajszolták bele a hazaiakat. A ZTE csapatában feltámadt Watson és Hinnant, 70-60-as SKC vezetés után a negyed középső periódusában egy 13-0-s rohammal megfordították a partit, és izgalmas, feszült végjáték mellett 2 pontot megtartottak előnyükből.

A ZTE ismét azzal nyert, amivel az utóbbi időben mindig: egy percig nem adták fel a küzdelmet, a rossz dobóteljesítmény és fáradtság dacára is egymásért küzdöttek, mindenki hozzá tudott tenni egy picit a közöshöz, így sikerült a bravúr. Már csak a keddit kell behúzni, és a söprés után lehet egyet szusszanni.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Jóna István, a ZTE szpíkere a VIP páholynak keresztelt, biztonsági őr nélküli tribünön egy ittas soproni drukkertől minden előzmény nélkül kapott egy fülest, amit szemüvege is bánt. Szomorú, hogy az egyébként a nézőtéren is sportszerű mederben folyó izgalmas és sportszerű találkozó örömét egy-két ember, és egy gyenge szervezés képes elrontani. A feljelentést végül nem tévő Jóna Istvántól Bokor Ákos, a soproniak ügyvezetője személyesen kért elnézést, csak remélni tudjuk, hogy az említett úriember többet nem teheti be lábát kosárlabda rendezvényre.

Soproni KC – Zalakerámia ZTE KK 77-79 (23-27, 16-8, 28-18, 10-26)

MKB Aréna, 1100 néző; V.:dr. Valovics, Hegedűs, Jakab (Zsiros)

Sopron: Richardson 15/3, BROOKS 19/6, MOLNÁR A. 14/3, SZABÓ ZS. 14/6, Knight 4. Csere: Halmai 5, Keresztes 6, Gombás -,

ZTE: Hinnant 22/3, Watson 12/3, Kámán 10/6, K. Wilson 5/3, Trepák 14/6. Csere: Tóth Á. 2, Timberlake 5, Gáspár. 8/6, Baki -.

Völgyi Péter: A sírból hoztuk vissza ezt a mérkőzést. Kiszenvedtük a győzelmet, nem játszottunk jól, nem sültek a távoli dobásaink, de nagyon örülök, hogy sikerült nyerni Sopronban is.

A Zalakerámia-ZTE KK kedden 19 órától zárhatja le a párharcot. Várjuk a ZTE szurkolóit!

szeretemegerszeget.hu / ztekosar.hu

Hozzászólások (0)

Szóljon hozzá Ön is!

Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 
Virág helyett egyedi ajándék póló, puzzle, bögre, naptár...
Virág helyett egyedi ajándék póló, puzzle, bögre, naptár...

Partnereink

Hirdetés

Legfrissebb aprók

Nagyteljesítményű füstgép bérbe adó!

Elektronika, hobbi

(2010-08-31)

Partnereink

DJ Fórum - djforum.hu
MTI
Qweb Internet Technológia Dragon DJ Team
FigyelőNetHVG
OrigoSTOP
C-PRESSHírmutató

Hírlevél feliratkozás

Amennyiben értesülni szeretne a legfrissebb eseményekről, kérem iratkozzon fel hírlevelünkre:

Név:
Email:

Statisztika

Tagok : 122
Tartalom : 3303
Tartalom találatai : 670233

Online felhasználók

Oldalainkat 24 vendég böngészi