Zalanews

Csütörtök
2010-09-09
Home Regionális hírek Közlekedés Közös magyar-amerikai repülő harcászati gyakorlat

Közös magyar-amerikai repülő harcászati gyakorlat

Nyomtatás

Április 26. és május 7. között a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága közös magyar-amerikai repülő harcászati gyakorlatot tart. Az együttműködés fő célja az, hogy a felek tapasztalatokat szerezzenek és adjanak egymásnak, valamint, hogy a pilótákat felkészítsék a NATO felajánlásából adódó feladatok végrehajtására. Az ilyen gyakorlatok kiemelten fontosak,  hiszen csak így tudják biztosítani azt a kiképzési szintet, amely szükséges ahhoz, hogy minden körülmények között teljesíteni tudják Magyarország, ezen belül a légtér fegyveres védelmét. A gyakorlat megnövekedett zajhatással jár, amely Zalaegerszeg légterét is érinti, s ez velejárója a kiképzésnek. A Magyar Honvédség kéri a város lakosságának a türelmét és megértését.Április 26. és május 7. között a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága közös magyar-amerikai repülő harcászati gyakorlatot tart.

Az együttműködés fő célja az, hogy a felek tapasztalatokat szerezzenek és adjanak egymásnak, valamint, hogy a pilótákat felkészítsék a NATO felajánlásából adódó feladatok végrehajtására. Az ilyen gyakorlatok kiemelten fontosak,  hiszen csak így tudják biztosítani azt a kiképzési szintet, amely szükséges ahhoz, hogy minden körülmények között teljesíteni tudják Magyarország, ezen belül a légtér fegyveres védelmét. A gyakorlat megnövekedett zajhatással jár, amely Zalaegerszeg légterét is érinti, s ez velejárója a kiképzésnek. A Magyar Honvédség kéri a város lakosságának a türelmét és megértését.

szeretemegerszeget.hu

Hozzászólások (0)

Szóljon hozzá Ön is!

Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 
Virág helyett egyedi ajándék póló, puzzle, bögre, naptár...
Virág helyett egyedi ajándék póló, puzzle, bögre, naptár...

Partnereink

Hirdetés

Legfrissebb aprók

Nagyteljesítményű füstgép bérbe adó!

Elektronika, hobbi

(2010-08-31)

Partnereink

DJ Fórum - djforum.hu
MTI
Qweb Internet Technológia Dragon DJ Team
FigyelőNetHVG
OrigoSTOP
C-PRESSHírmutató

Hírlevél feliratkozás

Amennyiben értesülni szeretne a legfrissebb eseményekről, kérem iratkozzon fel hírlevelünkre:

Név:
Email:

Statisztika

Tagok : 122
Tartalom : 3303
Tartalom találatai : 670216

Online felhasználók

Oldalainkat 14 vendég böngészi