Zalanews

Csütörtök
2010-09-09
Home Sport Kosárlabda KUPAGYŐZTES a ZALAKERÁMIA-ZTE KK

KUPAGYŐZTES a ZALAKERÁMIA-ZTE KK

Nyomtatás

KUPAGYŐZTES a ZALAKERÁMIA-ZTE KKMindkét elődöntő szorosra sikeredett a pénteki napon, a Falco ráadáskén túlórában tudta csak megverni a Sopron gárdáját, míg a zalai legények simának nem mondható kemény mérkőzésen verték a házigazda Albacompot.


A mérkőzés úgy indult ahogy egy döntőhöz illik, mindkét csapat tapogatózott, majd a tegnap halványabban teljesítő Kámán Tamás rázta meg magát és szinte nem tudott hibázni kívülről. A másik oldalon Emmanuel Diest nem tudtuk tartani aki egyedül vitte a hátán a vasiakat. A ZTE-ben Watson nem találta a helyét, ellenben Tóth Ádám és Chad Timberlake remek napot fogott ki és egyeduralkodó volt a szombathelyiek palánkja alatt. A csapatunk próbált meglógni pár ponttal ellenfele elől, de ez a félidő végéig nem nagyon sikerült. A második negyed végére Wilsonnak ás Tóthnak köszönhetően elhúzott a ZTE és 5 pont különbséggel térhetett pihenőre (49-44).

A harmadik negyedben aztán elindult a Göcsej Expressz és ellentmondást nem tűrve állva hagyta ellenfelét. Az utolsó felvonásban már húsz pont fölé is nőtt a két csapat közt a távolság. A Falco megpróbálkozott az utolsó szalmaszállal és hárompontosokkal közelebb is ért, de ezen a délutánon a nem lehetett megverni a ZTE-t! A slusszpoént és a teljesítményére a koronát Tóth Ádám a végén szerzett hármasával tette fel és ezzel története során negyedszer hódította el a Magyar Kupát a Zalakerámia ZTE KK!

Újra csak a CSAPAT szót kell kiemelnünk, hiszen mindenki hozzátett valamit a kupa megnyeréséhez! Kámán -Tóth - Timberlake extázisban játszott, és ez utóbbi játékos a legjobb meccsét tudhatja maga mögött kék-fehér mezben!Csapatunk elviselte azt a terhet hogy Watsonnak nem ment a játék -ebben közrejátszhatott sérülése is- és Hinnant sem a megszokott lendülettel játszott. Összességében igazi csapatmunka volt!

Jó kimondani 14 év után újra Magyar Kupagyőztes a Zalakerámia-ZTE KK csapata!!!!

Zalakerámia ZTE KK - Falco-SZOVA KC Szombathely 91–74 (24–20, 25–24, 22–12, 20–18)

Alba Regia Sportcentrum, 2000 néző  V.: Földházi T., Cziffra Cs., Király L. (Földházi Gy.)

ZTE KK: Hinnant 6, Watson -, Kámán 15/9, K. Wilson 15/3, Trepák 10/6. Csere: Timberlake 19, Gáspár 7/3, Baki 3/3, Tóth Á. 16/3, Simon -.

Falco KC: Kálmán 8/3, Frazier 16/6, Pankár 4, Kazlauskas 5, Dies 30. Csere: D. Wilson 11/3, Borszéki -, Hajmásy -.

Völgyi Péter, a ZTE edzője: Gratulálok a csapatomnak! Mindkét csapaton látszott, hogy fáradt, hiszen olyan hibákat követtek el, amiket amúgy nem szoktak. Szívósan küzdött a Falco, nehéz ellenfél volt. Hosszabb volt a kispadunk, ezáltal tovább bírtuk erővel. Nagyon sokat dolgoztunk érte, örülök, hogy sikerült.

Nikola Lazics, a Falco edzője: Jelen pillanatban jobb csapat a ZTE nálunk, ezért gratulálok nekik. Nagyon köszönjük szurkolóink segítségét. Bár a Magyar Kupát nem sikerült elhoznunk, talán az ő szemükben mégiscsak nyertünk. Én úgy gondolom, hogy nem kell szégyenkeznünk az ezüstérem miatt sem.

szeretemegerszeget.hu / ztekosar.hu

Hozzászólások (1)

Grat!
69
Gratulálunk, csak így tovább! smilies/smiley.gif
DJ.Tacee.myopenid.com , April 20, 2010

Szóljon hozzá Ön is!

Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 
Virág helyett egyedi ajándék póló, puzzle, bögre, naptár...

Partnereink

Hirdetés

Legfrissebb aprók

Nagyteljesítményű füstgép bérbe adó!

Elektronika, hobbi

(2010-08-31)

Partnereink

DJ Fórum - djforum.hu
MTI
Qweb Internet Technológia Dragon DJ Team
FigyelőNetHVG
OrigoSTOP
C-PRESSHírmutató

Hírlevél feliratkozás

Amennyiben értesülni szeretne a legfrissebb eseményekről, kérem iratkozzon fel hírlevelünkre:

Név:
Email:

Statisztika

Tagok : 122
Tartalom : 3303
Tartalom találatai : 670868

Online felhasználók

Oldalainkat 26 vendég böngészi