Csapatunk a 23. forduló utolsó mérkőzésén egy nagy iramú 90 percet produkált a Győri ETO ellen.
Az első félidei jó kezdésünk után visszaestünk, a győriek egy gyors kontra után meg is szerezték a vezetést. A bekapott gól megfogott bennünket, a szünetig nem is találtunk rá a jó ritmusra.A második 45 percben aztán mindent megtettünk az egyenlítésért, Illés Gyula sokadik hatalmas átlövése jelentette az egalizálást. A gól után hátralevő fél órában már mi irányítottuk a játékot, helyzeteket dolgoztunk ki, ám amit Rudnevs ősszel csukott szemmel is belőtt volna, azt most elhibázta. Sem ő, sem társai nem tudtak túljárni Stevanovic eszén, így maradt az 1:1
ZTE FC - Győri ETO 1:1 (0:1) - Zalaegerszeg
ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Bogunovic, Miljatovic, Panikvar (Horváth) - Rajcomar (Balázs), Kamber, Illés, Máté, Magasföldi (Sluka) - Rudnevs
Győr: Stevanovic - Tokody, Fehér Z., Eugene (Djordjevic), Szabó O. - Koltai (Phantkava), Józsi (Kiss M.), Pilibaitis, Kink - Nicorec, Aleksidze
5. perc: Nicorec vezette fel a labdát a balösszekötő helyén, majd középre húzott, lövés a bevetődő Panikvarról Koltai elé pattant, aki 10 méterről a kapuba lőtt, 0:1.
53. perc: Illés és Fehér csaptak össze a győri tizenhatos előtt, a labda utóbbi kezéről pattant tovább, ráadásul a vendégvédő még el is lökte Illést, már a tizenhatoson belül. Bede sípja néma maradt...
62. perc: Egy középre kifejelt labdát próbált kapura lőni Horváth, de egy védőről Illés elé pattant, aki futtából, 15 méterről bal külsővel védhetetlenül gólt ragasztott a jobb felsőbe, 1:1!
68. perc: Rudnevs lépett ki egy szép indítással, majd 11 méterről, jobbról lőtt, Stevanovic védeni tudott.
74. perc: Rajcomar kerülte meg Djordjevicet, a jobbösszekötő helyén, majd 13 méterről laposan lőtt, a labda alig néhány centivel gurult el a kapu előtt keresztbe.
Csank János: - A második félidőben futballoztunk jól
- Nagyon rosszul kezdtünk az első félidőben, látszott a csapaton fáradtság, sokat kivett belőlünk a szerdai Magyar Kupa mérkőzés, nem voltunk kellően frissek - értékelt Csank János. - Segítettük ellenfelünk kontrákra épülő játékát, a Győrnek két helyzete volt, ebből az egyiket értékesítették. A szünet után azonban már úgy játszottunk, ahogy azt az elejétől kellett volna, küzdöttünk egymásért, kisegítettük a társakat. A hajrában ha Illés jobb lába is "jól sül" el, akkor győzhettünk is volna... A pálya talaja ismét nagyon mély volt, nehéz volt rajta jól játszani.
- Igazságos eredmény született, az első félidőben a ZTE, a másodikban mi játszottunk jobban - összegzett Pintér Attila. A második félidei játékunk alapján megnyerhettük volna a mérkőzést - nyilatkozta a hatalmas gólt szerző Illés Gyula. - Megvoltak a lehetőségeink, de utolsó passzok rendre elcsúsztak...
Szeretemegerszeget.hu / Ztefc.hu
Hozzászólások (0)
Szóljon hozzá Ön is!
| Következő > |
|---|















Copyright 2008 Zalanews. Készítette a